BSSA-CONSULTING
bemutatkozás

A BSSA-Consulting Kft.

A BSSA-Consulting Kft 2007 őszén alakult. Megalakulásának célja elsősorban az volt, hogy egy kicsi, de összeszokott csapat, a megrendelő igényeinek megfelelően végezze el az SAP vállalatirányítási rendszerének bevezetését. A hangsúly a megrendelő igényein és az összeszokottságon van. A rendszer bevezetésénél nem csak a szoftver nyújtotta standard lehetőségekkel számolunk, hanem ha a folyamat vagy kezelhetőség javítása szükségessé teszi, fejlesztésekkel terjesztjük ki a szoftver szolgáltatásait. Az összeszokottság pedig azért fontos, mert ez biztosítja, hogy a projektek határidőre, magas szakmai színvonalon készüljenek el. Mindenki ismeri a másik képességét, tudja, mit várhat, mit kérhet tőle. Ez nagyon fontos szempont egy integrált rendszer bevezetésénél, ahol a folyamatok egymásra épülnek, összekapcsolódnak.

A cég alapító tagjai 2005 óta dolgoznak együtt, számos projektet vittek végig sikerrel. Mindenkire jellemző, hogy több SAP modulban (üzleti folyamatban) szakértő. Az SAP rendszert nem csak, mint tanácsadók ismerik, hanem a tanácsadói karrierjük előtt hosszabb időt dolgoztak ügyféloldalon, nagy vállalatoknál kulcsfelhasználóként vagy üzleti terület vezetőjeként. Így pontosan ismerik, milyen problémákkal kell megküzdeni egy vállalatirányítási rendszert bevezető vállalatnak, és hogyan lehet ezeket megoldani.

A cég a megalakulása utáni első években elsősorban más tanácsadó cégekkel együttműködve, alvállalkozóként tevékenykedett, de ezekben az esetekben is jellemző volt, hogy a teljes projekt megvalósítása a BSSA-Consulting- hoz tartozott.

Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az ügyfelekkel a kommunikáció és a kapcsolat a lehető legjobb legyen. A korrekt üzleti kapcsolaton túl, a tapasztalataink szerint az is fontos, hogy a tanácsadók jó személyes kapcsolatokat alakítsanak. A kölcsönös bizalom légkörében csak sikeres projektek jöhetnek létre.

Brogyanecz Sándor
ügyvezető

BSSA-Consulting Kft | 2081 Piliscsaba, Kőris fasor 36. | telefon: +36 20 579 8429 | e-mail: sbrogyanecz@bssa-con.hu | www.bssa-con.hu